szombat, december 05, 2015

Afrikai tejtorta

Ezt az oldalt mentettem el a kedvencek közé már jó régen, mikor megjelent, azaz 2014. március 18-án, vagyis másfél éve. Most el is jött az ideje, hogy megsüssem. De csak azért, mert a múltkor vettem egy liter tejet, és nem fogy, mert elvileg kiiktattuk az étrendből. Erre most? Még tejszínt is vettem hozzá, csak hogy megsülhessen ez a torta. A tej a stollenhez kellett, azt gondoltam, elfogy az még a granolával is, de mint kiderült, a nyers tej íze már nem tetszik. Mióta nem esszük, azaz augusztus 28 óta, azóta az íze is idegenné vált. A doktornéni azt mondta, nem tesz jót az emésztésünknek, és egy időre ki kell iktassuk az étrendünkből. Ez az idő nem tudom, letelt-e már, azt tudom, hogy egy hónap nem volt elég, mert szeptember végén, mikor vacsorára voltunk hivatalosak egy baráthoz, sült tejszínt kínált fel édesség gyanánt, és meghajtott. Most próbát teszek erre a tortára. Ha jól gondolom, hasonló lesz a végeredmény, ami a tölteléket illeti, viszont itt van egy ropogós kéreg is, ráadásul kevés mandulával dúsítva. Vonzóóó.


Hozzávalók:
a tésztához
115 g ghee vaj
225 g liszt
csipet só
2 evőkanál barnacukor
2 evőkanál darált mandula (elhagyható)
1 tojás
esetleg kevés víz

a krémhez
800 ml tej
200 ml tejszín
125 ml krémlikőr
1 vaníliarúd/csipet tonkabab
3 tojás
70 g liszt
20 g kukoricakeményítő
200 g kristálycukor
csipet só
kakaópor a tetejére

Egy linzertésztáról van szó, eljárás nagyon egyszerű. A tészta hozzávalóit csak össze kell gyúrjuk, majd folpackba csomagolva fél órára a hűtőbe tesszük. Ha túl száraz lenne, kevés vízzel segítünk rajta.
A tejet, a tejszínt és a likőrt egy lábasba mérjük, kissé felmelegítjük, belekaparjuk a vanilia magjait vagy a tonkababból reszelünk belőle keveset.
Ha intenzívebb ízre vágyunk, vágjunk a tejbe kevés citrom- vagy narancshéjat (kezeletlen legyen a gyümölcs) vagy tegyünk bele pár szem kávébabot, lefedjük, és hagyjuk állni.
Miután a tészta pihenőideje letelt, lisztezett felületen kör formára kinyújtjuk, egy kapcsos tortaformát kibélelünk úgy vele, hogy elég magas pereme is legyen, villával megszurkáljuk, majd sütőpapírral kibéleljük, rizzsel vagy babbal töltjük, 200 C-ra előmelegített sütőben 15 perc alatt elősütjük, majd visszavesszük a sütő hőmérsékletét 160 C-ra.
Míg a torta sül, elkészítjük a krémet is. A tejszínes tejet leszűrjük. A tojást a cukorral habosra keverjük (kézzel, nem habverővel), belekavarjuk a sót, a lisztet és keményítőt, csomómentesre keverjük, a tejből keveset hozzákeverünk, majd hozzáadjuk az összes tejet, visszaöntjük az egészet a lábasba, és elkezdjük közepes lángon főzni a krémet, miközben folyamatosan kevergetjük a kézi habverővel.
Addig főzzük, míg sűrű pudingállagot nem kapunk.
Ezt az elősütött tortatésztába öntjük, és visszatesszük a sütőbe 30-35 percre.
Csak addig töltjük a krémet a formába, ameddig a tészta pereme ér. A krém meg fog emelkedni sütés közben, de aggodalomra semmi ok.
Miután kihűlt, a krém visszasüllyed a perem alá.
Nagyon finomságos tortánk lesz, amit ebben az időszakban a hűtőben kell tartani.
Hidegen megszórjuk fahéjas porcukorral, vagy kakaóval és tálaljuk.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése