kedd, október 21, 2014

Gesztenye-kekszek mazsolával, mandulával és csokival

Nemrégiben figyeltem fel erre a blogra, és mint látom, sokan mások is, és máris a rabja vagyok, a bőség zavarában nem is tudom, milyen sorrendben készítsem el mindazokat a várólistára tett érdekes édeseket és sósakat, amikre már fenem a fogam.
Ez a keksz úgy ahogy van, tökéletesnek tűnik ezeken a napokon. Ugyanis még jó idő van, de érezzük az ősz ízét, és illatát és az időjósok már mondják, hogy holnaptól beáll végre az évszaknak megfelelő időjárás: eső, köd, hideg, és nedves levegő. Azaz mi mást is csinálhatnék, mint "felmelegítő" kekszeket, rengeteg csokival. Ami még emellett a keksz mellett szólt, az az volt, hogy a szezon egyik tipikus alapanyagából, a gesztenyéből készült, azaz az abból nyert lisztből. Máris jöhetett. Találtam sok gesztenyés receptet, amikből készülnek majd ajándékok, de csak sorjában.
Ez a recept itt lelhető fel.
Nem változtattam rajta, csak gazdagítottam, mégpedig egy másik szezonális főszereplővel, a mandulával.
Ez aztán az energiabomba. Ehhez egy kávé vagy egy tea kell csak, és akár vacsorának is elmegy, olyan gazdag, és olyan telt ízű.

Hozzávalók:
100 g gesztenyeliszt
30 g simaliszt
30 g kakaópor
1 teáskanál szódabikarbóna
150 g puha vaj
125 g porcukor
80 g cukor
1 tojás
1 csomag vaniliáscukor
1 csipet só
belevalónak ízlés szerint:
mazsola
mandula
étcsokoládé
szárított gyümölcsök, magvak

A puha vajat a kétféle cukorral és vaniliás cukorral habosra keverjük, ha ez megvan, hozzáadjuk a tojást és alaposan eldolgozzuk.
Ezalatt a liszteket átszitáljuk, hozzáadjuk a szódabikarbónát, a sót, és a habos vajas tojásos mixhez keverjük egy fakanál segítségével, és ízlésünk szerint gazdagítjuk a mazsolával, eredeti recept szerint 125 g kellene bele, én csak 100-at használtam, a maradék nálam mandula, illetve csokiból sem tettem bele annyit, egy fél tábla csokit vágtam durva darabokra, és azt kevertem bele.
Hűtőbe tesszük kb fél órára, ezalatt a sütőt felmelegítjük 180 C-ra.
Ha letelt a pihenési idő, a masszából két kiskanál segítségével diókat formálunk és sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk őket kb 5 centi távolságra. Kb 30 darab kekszünk lesz ebből a mennyiségből.
A meleg sütőbe toljuk és kb 10-13 perc alatt készre sütjük.
A szélei megkaramellizálódnak, de arra ügyeljünk, hogy ne keményre süssük. Belül puhák kellenek, hogy maradjanak.
Egy bomba!!!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése