csütörtök, november 21, 2013

Sütőtökös gnocchi zsályás vajban

Olaszországban a gnocchi a tésztaételek között található a menüsorban, és igen sokféle elkészítési módja létezik. Én is elkészítettem már rózsaszínben, ami céklával készült, és az sima krumplis gnocchit gorgonzolával, de minden alkalommal úgy érzem, a legjobb készült el. Meglepetés minden alkalommal!
Most ezzel az őszi slágerzöldséggel készült el a sárga fajtája. 
A színe is nagyon vidám, az íze pedig egyenesen fenomenális. Egy kisebb formájú sötétzöld tököt vettünk, amit aztán félbevágtunk, kivájtuk a magvait, majd sütőben így, ahogy volt, megsütöttük. Ez eltart egy - másfél óráig. Azért választottuk ezt a módot, mert így a héjakat tálaláshoz is használhatjuk. Ha valaki azonnal szeretne eredményt, az megtisztítja a tököt, felaprítja, és alufóliába halmozza őket, amit aztán szépen bezár, aztán sütőben 30 perc alatt készre süt. A kevesebb munka miatt és a szépsége miatt azonban én javaslom a félben sütést. Nézzétek milyen gyönyörű:



Két főre elég fél kiló, tehát a másik fele holnap egy másik formában kerül majd az asztalunkra.

Hozzávalók:
500 g sütőtök
2 közepes burgonya
5 evőkanál liszt
só, bors, őrölt szerecsendió

a tálaláshoz:
2-3 diónyi vaj
néhány zsályalevél
reszelt parmezán
tálaláshoz a kedvenc kemény sajtunk

Ez a fajta tök elég kemény húsú, ezért nem adunk hozzá tojást, de ha úgy ítéljük meg, hogy a tészta nem áll elégge össze, üssünk mellé bátran egyet.
A főtt tököt és a megfőtt krumplit krumplinyomon egy tálba törjük, majd hozzáadjuk a lisztet és ízles szerint ízesítjük a sóval, borssal és bő szerecsendióval. Lágy tésztát kell kapjunk, nem szabad nagyon keményre gyúrni.
Mivel a magyar háziasszonyok is csinálnak gnocchit, csak az nálunk nudli néven ismert, nem kell alaposabban bemutatnom a receptet.


Lisztezett felületen kis kígyókat gyúrunk belőle, amit aztán egy centisekre szeletelünk. 


Forrásban lévő vízben két - három perc alatt, vagy míg a felszínre nem jönnek, készre főzzük őket. Eközben egy tűzálló serpenyőben vajat olvasztunk, amibe beleszórunk néhány levél friss zsályát. A megfőtt gnocchikat a vajba mérjük egy lyukas kanállal, gyors lángon összefőzzük őket, megszórjuk reszelt parmezánnal, átforgatjuk, és a kivájt tökhéjba halmozzuk. A kiválasztott sajtot frissibe ráreszeljük, és fogyasztható is.






Ez egy csoda, nagyon finom! Szerelmes lettem ebbe az ételbe. Nem lepődnek meg, ha holnap is ezt készítenék a másik fél tökből!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése