péntek, október 25, 2013

Kakaós barackmagos kekszecskék

A héten begyúrtam egy jó adag linzertészáat, hogy reggelire mindig frissen készült sütit ehessünk, illetve kismama látogatásba is akartam vinni valamit, ami gyors és egyszerű, és biztos siker. Készült tehát epres, barackos és fügelekváros - diós linzertorta belőle, és még így is maradt kevés nyersanyagom. Tegnap erősen gondolkodtam, miként használhatnám fel a mennyiséget, anélkül, hogy megint linzertortát keszítenék belőle.
Így készültek el ezek az illatos és izgalmas ízű kis kekszecskék.
Először is nézzük a receptet, amit már sokszor megosztottam, ám jelen esetben teljes kiőrlésű lisztből csináltam, hogy a lelkiismeretem tiszta maradjon, akkor is, mikor a negyedik szelet sütit majszolom.

Hozzávalók:
500 g liszt
250 g vaj
250 g cukor
3 tojás

A kekszhez meg szükséges:
kb 10 evőkanál kakaó
és valamilyen magvak - ami most nálam barackmag
A hozzávalókat a robotgép spiráljával összedolgozzuk, és hűtőben tartjuk a felhasználásig. Ebből a mennyiségből, mint mondtam, készült két torta és a jelenleg tárgyalt kekszecskék.
Én mindig ennyit készítek, a tészta egy-másfél hétig eláll a hűtőben, folpackban tárolva, és mivel a torták elkeszítése is roppant gyors, akár reggel is bedobható egy adag a sütőbe, és frissen illatozó reggelivel várhatjuk kedvesünket.
A kekszekhez a mennyiség harmadát használtam fel. Egy tálba bő ( kb 10 evőkanál) cukrozott kakaót tettem, mivel a teljes kiőrlésű liszt miatt markáns és nem édes a tészta, jól összegyúrtam a tésztával, és miután egyenletes barna színű volt mindenhol, hozzáadtam a magvakat, amik eredetileg pisztáciak kellettek volna legyenek, a színek miatt, ám lusta voltam átmenni a boltba. Így esett tehát a választás a barackmagokra. Kis szalámit formáltam a tésztából, szeleteltem, és sütőpapírral bélelt tepsire helyeztem őket. Forró sütőben 10 perc alatt készre sütöttem őket.
Végeredmény egy édes és mégis kesernyés süti, ami igen jól illik a reggeli kávéhoz, és a délutáni teához is




A héten készült édességek egyike ez a linzertorta:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése